Nagy Andi, a tavalyi Táncreakció győztese mostanra már boldog tánciskola-tulajdonos. A verseny után sajnos a családi ügyei nem alakultak túl jól, de szerencsére a kedvese és a tánc továbbra is tartják benne a lelket.
- Mi történt Veled, miután a Táncreakció győztesévé avattak?
- Miután Pesten kiörvendeztem magam, hazamentem, és várt a hideg zuhany: a szüleim egyáltalán nem örültek annak, hogy nyertem. Sőt, olyannyira elfajult a helyzet, hogy el is zavartak otthonról, még a testvéreimet is eltiltották tőlem. Nem örülnek neki, hogy táncolok.
- De azért remélem, pozitív eseményekről is be tudsz számolni...
- Hát persze!  Már nyolc városban működik az a tánciskola, amit elindítottam, és szerencsére nagyon nagy sikere van. Annyi csak a gond, hogy kicsit nehezen bírom, mert a bokám lesérült, és most épp műtétre várok. Éppen ezért az akrobatikus mozdulatokat egyelőre hanyagolnom kell, és néha, ha órát tartok, kicsit meg kell állnom pihentetni a lábamat.
- Melyik korosztály jár az óráidra leginkább?
- Mindegyik. A legfiatalabb tanítványom még csak három és fél éves, egy kis tündér. A legidősebb pedig már elmúlt harminc. De a tánc és a mozgás szeretete egyáltalán nem korfüggő, nem lehet se túl korán, se túl későn elkezdeni.
- Mire fordítottad azt az egymillió forintot, ami a Táncreakció fődíja volt?
- Miután otthonról el kellett jönnöm, a párommal lakásfelújításba fogtunk. Ha nem lett volna az a pénz, nem is tudom, mihez kezdtünk volna. Meg aztán a tandíjamat is abból fizettem ki. Mindenesetre most az apróbb zökkenőket kivéve boldogan élünk a párommal, a táncot is tudom folytatni, és ezt nagyrészt a műsornak köszönhetem.